A középkori filozófia beletartozik a tartalmába. A középkori filozófia alapvető rendelkezései. Az istenkeresés a középkori filozófusok fő feladata

A középkori filozófia sajátossága a teológiával (Isten-tannal) való szoros kapcsolata, problémáinak hangsúlyos vallásossága és megoldási módszerei. A középkori filozófia meghatározó vonásai a monoteizmus, a teocentrizmus, a kreacionizmus, a gondviselés és az eszkatologizmus.

• Az egyistenhitben Istent nem csupán egyként, hanem minden mástól gyökeresen különbözőként, a világgal szembeni transzcendensként értik (azaz túllép annak határain, mintha a világon kívül feküdne)
• A kreacionizmus azt jelenti, hogy a világot Isten teremtette, és a semmiből teremtette
• A gondviselés a világ és az ember megmentésére vonatkozó isteni terv folyamatos megvalósítása a történelemben
• Az eszkatologizmus a történelmi folyamat végének doktrínája, amely már a kezdet kezdetén előre meghatározott.

A keresztény világkép mélyen antropológiai. Az ember Isten képmásaként különleges helyet foglal el a világban, és egész életében arra hivatott, hogy bűntelenségben, szentségben és szeretetben hasonlóvá váljon hozzá.

A középkori filozófia fejlődésében általában két fő szakaszt különböztetnek meg: patrisztikaÉs skolasztika. A patrisztika (latinul patris - apa) az „egyházatyák” tevékenységének időszaka (II-VIII. század), akik lefektették a keresztény teológia és dogmatika alapjait. A skolasztika (latin scholastica - tanult beszélgetés, iskola) az istenismeret racionális utak keresésének és az aktuális filozófiai problémák kidolgozásának időszaka a nominalizmus és realizmus keretei között (VII-XIV. század).

A hit és az értelem kapcsolatának problémája

>

A középkori gondolkodás fő problémája a hit és az értelem kapcsolatának problémája volt. A tudás útjaira vonatkozó kérdésként fogalmazható meg: kell-e hitünk ahhoz, hogy az értelem segítségével megismerjük a világot és a Teremtőt? Vagy éppen a világ racionális feltárása vezet el minket a hithez?

A probléma megfogalmazása Alexandriai Kelemen nevéhez fűződik. A nézetek sokfélesége mellett lehetségesnek tűnik több fő megközelítés azonosítása, amelyeket a különböző gondolkodók eltérő mértékben osztanak:

• 1) A hit önellátó, és nincs szüksége igazolásra (Tertullianus)
• 2) A hit és az értelem kiegészítik egymást; Alapvető egyetértés van a természetes és a kinyilatkoztatott tudás között, de ha nem hiszünk, nem fogjuk megérteni (Alexandriai Kelemen, Ágoston)
• 3) A hitnek és az értelemnek megvannak a maga igazságai (a kettős igazság elmélete); a tudomány igazságai magasabbak a vallás igazságainál, de mivel kevesen tudják megérteni a tudomány igazságait, ezért mindenki más számára a vallási eszméknek joguk van a létezéshez, és ezeket nem szabad nyilvánosan megcáfolni (Ockham William). Ezenkívül Aquinói Tamás úgy vélte, hogy a filozófia és a teológia tudásmódszerei eltérőek

Az univerzálék problémája a középkori filozófiában

>

A skolasztika másik fontos problémája az univerzálék problémája volt, i.e. általános fogalmak (a latin universalis - általános szóból). Önálló létezésük van, vagy csak elnevezések az egyes dolgok megjelölésére? Más szóval, ebben a vitában az általános fogalmak tárgyainak ontológiai státuszának tisztázására tett kísérletet.

Az univerzálékról szóló vita Platón és Arisztotelész vitájára nyúlik vissza, és főleg a X-XIV. Ez a probléma a Szentháromság dogmájához kapcsolódott. Ha Isten minden harmadik személy, akkor valóban létezik és milyen formában?

Az első skolasztikusok az egyik legnagyobb neoplatonista, Porphyriosz bevezetőjében találták meg, Boethius fordításában. Itt a híres filozófus három nehéz kérdésre mutatott rá, amelyeket ő maga nem hajlandó megválaszolni:

• 1. A nemzetségek és fajok a valóságban léteznek, vagy csak gondolatban?
• 2. ha feltételezzük, hogy valóban léteznek, akkor testiek vagy testtelenek?
• 3. és az értelmes dolgoktól elkülönítve vagy magukban a dolgokban léteznek?

A vitának három iránya volt: nominalizmus, realizmus és konceptualizmus.

Nominalizmus

>

A nominalizmus (a latin nomen - névből) az általános fogalmakban csak „beszédmódot” látott, olyan neveket, amelyeket nem a dolgok egy osztályára alkalmaznak „egészségként”, hanem minden egyes dologra külön-külön, bármilyen aggregátumból; ebben az értelemben a dolgoknak ez vagy olyan osztálya nem más, mint egy mentális kép, absztrakció. A nominalisták azt tanították, hogy a valóságban csak egyedi dolgok léteznek, és a nemzetségek és a fajok nem mások, mint a hasonló dolgok szubjektív általánosításai, amelyek egyenlő fogalmak és azonos szavak révén születnek. Ebben az értelemben a ló nem más, mint az arab ló és az Akhal-Teke ló általános elnevezése.

Realizmus

>

Ezzel szemben a realizmus azt hitte, hogy az univerzálék valóban és a tudattól függetlenül léteznek. A szélsőséges realizmus a valóságos létezést általános fogalmaknak tulajdonította, függetlenek, különállóak és a dolgok előtt. A mérsékelt realizmus ragaszkodott az arisztotelészi nézethez, és azt állította, hogy az általános, bár valós létezése van, az egyéni dolgokban rejlik. (A realista nézőpont jobban illett a keresztény dogmákhoz, ezért a katolikus egyház gyakran üdvözölte).

konceptualizmus

>

A konceptualizmus (a latin conceptus - gondolat, fogalom szóból) az univerzalizmusokat a tárgyak hasonlóságán alapuló általánosításként értelmezte. Ebben az értelemben valami realizmus és nominalizmus között volt. Így Aquinói Tamás szerint az univerzálék a teremtett természet előtt léteznek az isteni elmében, mint Isten „gondolata” és az egyéni dolgok prototípusai; egyedi dolgokban is léteznek, mint valódi hasonlóságuk vagy azonosságuk a prototípussal; végül az univerzálék az egyes dolgok után léteznek a tudó elméjében a hasonló tulajdonságok fogalmak formájában történő elvonatkoztatása következtében.

A nominalizmus képviselője Occam Vilmos; extrém realizmus - Anselm of Canterbury; a mérsékelt realizmust Aquinói Tamás képviseli; konceptualizmus ¬– Peter Abelard.

Egészen a 14. századig. A realizmus dominált, és a század eleje óta a túlsúly a nominalizmus oldalára tolódott el. Éppen a 14. századi univerzálék vitájában nyilvánult meg a skolasztika szétesése.

A középkori gondolkodás tehát a filozófia fejlődésének egyik fontos állomása, ahol számos, ma is aktuális kérdés felmerült.

• < Назад
• Előre >

A filozófia és a filozófiai gondolkodás fejlődése a távoli múltba nyúlik vissza. Korszakok, nézetek, filozófusok, szabályok és rendek, emberek változtak. A társadalom felfogásában a vallás és a filozófia külön áll, de ezek a fogalmak egyetlen korszakban sem álltak szemben egymással. Párhuzamosan fejlődtek, egymásba fonódva és különböző időpontokban eltávolodtak egymástól. A középkor az az idő, amikor a filozófia a lehető legszorosabb kapcsolatba került a vallással e két fogalom nemcsak azonosította, hanem kiegészítette is egymást.

Középkori filozófia: jellemzők és jellemzők

>

A középkori filozófia egy olyan időszak, amikor az ideológiai irányvonalak és a filozófusok megváltoztak. Változnak a világ normái, ideáljai és az emberi szerepek benne. Ennek a korszaknak a periodizálásának számos lehetősége van. A modern világ legmeghatározóbb és legelfogadottabb időszaka a II-XIV. Mivel keresztezi a kereszténységet, logikus a Biblia megjelenésének időszakának kezdete. Ellentétben az ókori filozófiával, amely az ősi eredetet és az emberi természetet tanulmányozta fejlődésének három szakaszában, a középkori filozófia a teológiához – Isten tanához – kapcsolódik. A középkori filozófia következő vonásait különböztetjük meg:

1. A teocentrizmus egy olyan valóság, amely meghatározza, hogy minden létező Isten, akit a világ feletti személyként mutatnak be.
2. A filozófiai gondolkodás a középkor folyamán vallásos jelleget kapott, és az egyházhoz kapcsolódott.
3. A természetfelettire való gondolkodás megváltoztatja az ember világképét. Megkezdődik a történelem újraértékelése, a célok és az élet értelmének keresése.
4. Retrospektív gondolkodás – „minél ősibb, minél jelenvalóbb, minél jelenvalóbb, annál igazabb”.
5. Tradicionalizmus - a középkori filozófia hangsúlya az innováció tagadásán volt, amelynek használatát büszkeségnek és bűnnek tekintették. Nem a kreativitás és az individualizmus volt az érték, hanem a hagyományokhoz való ragaszkodás.
6. Autoritarizmus – a Bibliához fordulás.
7. Kommentár. A kommentár műfaja a középkorban érvényesült más műfajokkal szemben.
8. A filozófiai ismeretek forrását (a szentírást) nem lehet elemezni, kritizálni, csak értelmezése megengedett.
9. A didiktizmus a középkor filozófiájának velejárója. Ezért a filozófia felveszi a tanítás és az igehirdetés jellegét.

A középkori filozófiára a teocentrizmus mellett a következő vonások is jellemzőek:

1. Monoteizmus – Isten nemcsak egy, hanem mindentől különbözik is.
2. A kreacionizmus a világ felfogása, mint Isten által a semmiből teremtett teremtés.
3. A gondviselés az isteni terv folyamatos megvalósítása – a világ és az ember megváltása a történelem során.
4. Az eszkatologizmus a történelmi folyamat végének tanítása, és az ember olyan különleges lényként való bemutatása, aki bűntelenségében, szentségében és szeretetében Istenhez hasonlít.

A középkori filozófia fejlődése

>

A középkor filozófiája nélkülözte a szkepticizmust, és az előző időszak - az ókor. A világ már nem látszott érthetőnek és felfoghatónak, tudása a hit által jött létre. A középkori filozófia fejlődésének három szakasza ismert:

1. A patrisztika az egyházatyák által hagyott irodalom. Ezeket spirituális mentoroknak tekintették bizonyos tanítási tekintéllyel. Idővel ez a fogalom kiterjesztette jelentését, és 4 fő jellemzőből kezdett állni: életszentség, ősiség, tanítás ortodoxia, az egyház hivatalos elfogadása. A keresztény dogmák alapjait a patrisztikában fektették le. Az igazi filozófiát a teológiával azonosították. A patrisztikát a társadalomban betöltött szerepük szerint apologetikusra és szisztematikusra osztják, nyelvi kritériumok szerint - görögre és latinra, vagy keletire és nyugatira. A patrisztika legfontosabb kérdése a hit és tudás, a vallás és a filozófia kapcsolatának kérdése volt. A vallás alapja a hit, a filozófia pedig a tudáson. Mivel ez volt a kereszténység uralmának időszaka, a vallás elsőbbsége tagadhatatlan volt, de arra a következtetésre kellett jutni, hogy mit kezdjünk a filozófiával: hagyjuk meg a vallás támaszaként, és szövik tovább szoros szálakká. , vagy elutasítja, mint istentelen tevékenységet, amely árt a vallásnak és a hitnek.
2. A skolasztika a teológia maximális alárendeltsége, a dogmatikai premisszák és a racionalista módszertan egyesítése, a formális logikai problémák iránti érdeklődés. A skolasztika célja, hogy a dogmát hozzáférhetővé tegye a hétköznapi emberek számára. A korai skolasztika felélesztette a tudás iránti érdeklődést. A korai skolasztika kialakulásának fő problémái a következők voltak: a hit és a tudás kapcsolata, az univerzálék problémája, az arisztotelészi logika és más tudásformák összehangolása, a miszticizmus és a vallási tapasztalat összehangolása. A skolasztika virágkora az egyetemek megjelenésének és Arisztotelész műveinek széles körű elterjedésének ideje. A késői skolasztika a középkori filozófia hanyatlásának ideje. A régi iskolarendszereket kritika éri, új ötleteket nem vezetnek be.
3. A miszticizmus az ember Istennel való egységének vallási gyakorlatának megértése. A misztikus tanítások tele vannak irracionális és intuitív vonásokkal, gyakran szándékos paradoxonnal.

Világkép a középkori filozófia időszakában

>

Mivel a középkor szellemi életének alapja a kereszténység volt, ebben az időszakban maga az élet is jellegzetes vonásokat kapott. A középkori ember életét a bűnök engeszteléséhez vezető útnak, Isten és ember közötti harmónia helyreállításának lehetőségének tekintik. Ez Ádám és Éva bűnének köszönhető, amelyet Jézus elkezdett engesztelni. Az ember istenszerű, és Jézus megosztja a megváltást az emberrel.

Maga az „ember” fogalma „lélekre” és „testre” oszlik. A „lélek” maga az ember, hiszen a lelket Isten lehelte az emberbe, a „test” pedig aljas és bűnös. Az embernek ezen a világon kell engesztelnie a bűneit, megigazulást kell kapnia az utolsó ítéletkor, és megkérdőjelezhetetlenül engedelmeskednie kell az Egyháznak.

A középkori ember világképe a Biblia képeiből és értelmezéseiből állt.

Az emberi megjelenéshez való hozzáállás megváltozott az ókorhoz képest, amikor a szép testeket és az izmos alakokat dicsőítették. A középkorban az emberi szépség a szellem diadala volt a test felett.

A világ magyarázata a két pólusra való felosztáson nyugszik: lélek és test, ég és föld, Isten és természet.

Minden emberi tevékenységet a vallási eszméknek tekintettek. Minden, ami ellentmondott a vallási dogmáknak, törvényi szinten tilos volt. Minden következtetés és vélemény bibliai cenzúra alá tartozott.

A középkori ideológiai nézetek ilyen vonásai oda vezettek, hogy a tudomány nemcsak megállt, hanem visszafelé mozdult. Minden újítást és ötletet elnyomtak. A tudomány fejlődésének korlátozása és visszatartása hamarosan tartóssá vált.

A középkori filozófia problémái

>

A középkori filozófia időkerete az ókor folytatásaként határozza meg, ez azonban Isten, a világ és az ember megértésének új rendszere. A középkori filozófia fő gondolata a teocentrizmus volt. A középkori filozófia korszakának főbb problémái a következők:

1. A természethez való hozzáállás. A természetet már nem tekintik függetlennek, hiszen Isten mindenek felett áll, aki alá van vetve a természet teremtésének és a csodáknak. A természet ősi ismerete a múlté, most a figyelem Isten, az emberi lélek tanulmányozására és megismerésére összpontosul. A természet megértésének ez a helyzete a késő középkorban némileg megváltozott, de a természetet már akkor is csak szimbolikus képként fogták fel. A világ nemcsak jóra, hanem tanításra is adatott az embernek.
2. Az ember Isten képe és hasonlatossága. Az „ember” fogalmának meghatározása mindenkor változatos volt, és ez alól a középkor sem volt kivétel. A fő meghatározás az volt, hogy az ember Isten képmása és hasonlatossága. Platón és Arisztotelész arra a gondolatra jutott, hogy az ember racionális állat. Ezzel az értelmezéssel kapcsolatban felmerült a kérdés - mi több az emberben - a racionális elv vagy az állat? Az emberben mely tulajdonságok lényegesek és melyek másodlagosak? Ugyanígy a bibliai emberértelmezés is kérdéseket vetett fel – ha az ember Istenhez hasonló, akkor Isten milyen tulajdonságait tulajdoníthatjuk neki? Hiszen az ember nem mindenható és nem végtelen.
3. A lélek és a test problémája. A keresztény tanítás azt mondja, hogy Isten megtestesült az emberben, hogy engesztelje az ember bűneit és megmentse a világot. A kereszténység előtti tanítások az isteni és az emberi természet különbségét és összeegyeztethetetlenségét tekintették.
4. Az önismeret (elme és akarat) problémája. Isten szabad akaratot adott az embernek. A középkori filozófia korszakában az akarat kerül előtérbe, ellentétben az ókorral, amikor az ész volt az alap. Az akarat és Isten segít az embernek jót tenni és nem rosszat. Egy személy státusza ebben az időszakban nincs meghatározva. Kiszakadt az ókor kozmocentrizmusából, föléje helyezve, azonban bűnös természete miatt földhözragadt és függő, mert Isten akaratától függ.
5. Történelem és emlékezet. A történelem szakralitása. Felmerül az érdeklődés az emberiség történelme iránt, ami az emlékezet elemzéséhez vezetett – egy antropológiai képesség, amely a történelmi ismeretek alapját képezi. Az időt már nem a kozmosz életének és az égitestek mozgásának prizmáján keresztül szemléljük. Az idő magának az emberi léleknek a sajátja. Az emberi lélek szerkezete megteremti az idő lehetőségének feltételét - várakozás, jövőre való törekvés, figyelem, a jelenhez láncolva, a múlt felé irányított emlékezés.
6. Az univerzális dolgok valami általános, nem egy konkrét téma. A kérdés az volt, hogy az univerzálék önmagukban léteznek-e, vagy csak konkrét dolgokban keletkeznek. Ez vitához vezetett (az anyagiság, a valóság tanulmányozása) és a nominalizmus (a nevek tanulmányozása) között.

A középkori filozófia képviselői

>

A középkor filozófiája Ágoston, a Boldogságosnak becézett tanításaiban találta meg élénk kifejezését. Ágoston észak-afrikai származású, apja ateista, anyja pedig hívő keresztény. Édesanyjának köszönhetően Ágoston gyermekkorától magába szívta a keresztény tudást. A meditáció és az igazság keresése Szent Ágoston tanításának fő jellemzői. A filozófus hajlamos volt lemondani korábban vallott nézeteiről. Saját hibáinak és téveszméinek beismerése a tökéletesség felé vezető út. A filozófus leghíresebb művei: „Vallomás”, „Isten városáról”, „A Szentháromságról”.

Aquinói Tamás filozófus, teológus, domonkos szerzetes, a skolasztika és Arisztotelész tanításainak rendszerezője. Jó oktatást kapott a teológia területén, amit a filozófus családja ellenzett. Ennek ellenére filozófus fejlődése során célt célra ért el, és megkapta, amit akart. Aquinói Tamás arról híres, hogy tanításaiban sikerült ötvöznie az egyház dogmáit és Arisztotelész tudását. Világos határt húzott a hit és a tudás között, létrehozta a törvények hierarchiáját, Isten Törvényét helyezve az élre. Híres művek: „A filozófia összege”, „Teológia összege”, „Az uralkodók kormányáról”.

Al-Farbi - vannak információk, hogy a filozófiai tanítások előtt Al-Farbi bírói pozíciót töltött be. Arisztotelész tanításai késztették filozófiára, amelyek iránt kora hatalmas irodalmi alkotásainak tanulmányozása közben kezdett érdeklődni. A keleti kultúra szülötteként Al-Farbi sok időt töltött gondolatokkal, önismerettel és elmélkedéssel. Ismert volt a matematika, a filológia, a természettudományok és a csillagászat területén is. Hatalmas irodalmi örökséget hagyott maga után, és tanítványait folytatta.

A középkor fényes és híres filozófusai, akikre annak az időszaknak a filozófiája alapult, a következők voltak:

• Nagy Albert, akinek munkájának köszönhetően a társadalom átvette az arisztotelianizmus eszméit és módszereit;
• Tertullianus, aki gyakorlati témákat tanulmányozott és értelmezett: a keresztények viszonyulása a pogánysághoz, a keresztény erkölcs;
• Duns Scotus, aki befolyásolta az egyházi és a világi életet;
• Meister Eckhart, aki azt állítja, hogy minden emberben van egy „isteni szikra”.

Középkori filozófia - a vallási tudat dominanciája, a hit filozófiával való szolgálatának időszaka. Ez az időszak tartalmilag és formailag egyedülálló szellemi világot adott a világnak. A filozófia befolyásolta az egyetemek és a tudományágak kialakulását.

Bevezetés 3

1. A középkor tézisekben 5

2. A középkori filozófia sajátosságai 6

3. A történelmi időszak jellemzői 9

4. A középkori filozófia alapelvei 11

4.1.

Teocentrizmus 11

4.2.

Kreacionizmus 12

4.3.

Providcializmus 12

5. A középkori filozófia kialakulásának szakaszai 13

5.1.

Patrisztika (Kr. u. II-VI. század) 13

5.2.

Scholastica 14

>

6. A középkori filozófia gondolatai 16

7. A nominalisták és a realisták vitája 17

19. következtetés

Irodalom. 21

A középkor legtöbb filozófiai rendszerének idealista irányultságát a kereszténység alapdogmái határozták meg, amelyek közül a legfontosabbak a teremtő Isten személyes formájának dogmája, valamint az Isten „semmiből” teremtésének dogmája volt. .” Egy ilyen kegyetlen, államhatalom által támogatott vallási diktátum körülményei között a filozófiát a „vallás szolgálólányának” nyilvánították, amelynek keretében minden filozófiai kérdést a teocentrizmus, a kreacionizmus és a gondviselés pozíciójából oldottak meg. 1

A középkor filozófiájának gyökerei a monoteizmus (monoteizmus) vallásában rejlenek. Ilyen vallások közé tartozik a judaizmus, a kereszténység és az iszlám, és hozzájuk kötődik a középkori európai és arab filozófia fejlődése egyaránt.

Munkám szerkezetileg a következőképpen épül fel: először egy bevezető található, amely előzetes információkat tartalmaz a mű témájával, e téma relevanciájával kapcsolatban, majd jön az 1. fejezet, amelyben a középkor filozófiája röviden, kivonatokban, fejezet. 2 a középkor sajátosságaira fókuszál, a 3. fejezet a történelmi kor jellemzőire helyezi a hangsúlyt, A filozófia főbb alapelvei a negyedik fejezetben tárulnak fel, az ötödik a filozófia kialakulásának állomásait tartalmazza, a hatodik fejezet több alapvető gondolatot tartalmaz, A középkorban uralkodó volt, az utolsó fejezet a nominalisták és a realisták eszméinek konfrontációját írja le. A következtetés tartalmazza a munka eredményeit, a munka végén pedig a felhasznált irodalomjegyzék.

1. A középkor absztraktokban

>

A 14. századig a papság valóságos monopóliummal rendelkezett a filozófia területén, a filozófia ennek megfelelően az egyház szemszögéből íródott.

A filozófia monoteista, Istent egynek és egyedinek értik. A középkori gondolkodás mindig teocentrikus Isten meghatároz mindent, ami létezik.

A kreacionizmus gondolata: Mindennek forrása Isten, a világot a semmiből teremtette. Az egész világ Isten ajándéka.

Az antropocentrizmus elve. A görögöknél a kozmocentrizmus elve uralta az embert, mint az egészet. A kereszténységben az ember Isten képére és hasonlatosságára van teremtve, olyanná kell válnia, mint Isten, és egyben uralkodója annak, amit Isten teremtett. A Biblia kijelenti, hogy az ember képes elfogadni Isten akaratát sajátjaként. (A görögöknek is az volt az elképzelésük, hogy a jó célt megtestesítő ember az értelem révén olyanná válik, mint egy magasabb rendű lény).

A középkori filozófia lényegét tekintve filológiai, hiszen a középkor világa a Bibliára épül – egy dualista világra (a papság szemben áll a laikusokkal, Isten országa a középkori világgal). , ha összehasonlítjuk az ókor világával, a dualizmus különféle formái jellemzik. Ez volt a papság és a laikusok dualizmusa, a latin és a teuton elvek dualizmusa, az Isten országának és e világ országának dualizmusa, a szellem és a test dualizmusa. És mindegyik a pápák és a császárok dualizmusában reprodukálódik. (ez egy probléma: Ágoston Isten városában) 2

2. A középkori filozófia jellemzői

>

Az ókortól eltérően, ahol az igazságot kellett elsajátítani, a középkori gondolatvilág az igazság nyitottságában, a Szentírás kinyilatkoztatásában bízott. A kinyilatkoztatás gondolatát az egyházatyák dolgozták ki, és dogmákba foglalták. Az így megértett igazság maga is birtokba akarta venni az embert, és belé hatol. A görög bölcsesség hátterében, ahogy H. Ortega y Gasset mondta, ez az ötlet teljesen új volt. Azt hitték, hogy az ember beleszületett az igazságba, ezt nem önmaga miatt kell felfognia, hanem önmagáért, mert az Isten. Azt hitték, hogy a világot Isten nem az ember kedvéért teremtette, hanem az Ige, a második isteni hiposztázis kedvéért, amelynek a földi megtestesítője Krisztus az isteni és emberi természet egységében. Ezért az alsó világot kezdetben egy magasabb valóságba beépültnek gondolták, és ennek megfelelően az emberi elme is beépült ebbe, bizonyos módon részesedve ebben a valóságban - az ember igazsággal való veleszületettsége miatt. A szentségi ész a középkori értelem meghatározása; A filozófia feladata a szentség megvalósításának helyes módjainak feltárása: ezt a jelentést a „filozófia a teológia szolgálóleánya” kifejezés tartalmazza. Az értelem misztikus irányultságú volt, mivel a világot teremtő Ige lényegének azonosítására irányult, a miszticizmus pedig racionálisan szerveződött, mivel a Logoszt nem lehetett másként ábrázolni, mint logikailag.

2. Emiatt a középkori filozófia alapjai a teocentrizmus, a gondviselés, a kreacionizmus és a tradicionalizmus voltak. A tekintélyekre hagyatkozás, amely nélkül elképzelhetetlen a hagyomány felé fordulás, megmagyarázza az ortodox teológián belül kialakult ideológiai intoleranciát az eretnekségekkel szemben. Az adott igazság feltételei között a fő filozófiai módszerek a hermeneutikai és didaktikai módszerek voltak, amelyek szorosan kapcsolódnak a szó logikai-grammatikai és nyelvi-szemantikai elemzéséhez. Mivel az Ige a teremtés alapja volt, és ennek megfelelően minden teremtettben közös volt, előre meghatározta ennek a közös dolognak a létezésének problémáját, amelyet más néven univerzális problémának (a latin universalia - egyetemes szóból) neveztek. Három filozófiai irányzat kapcsolódik az univerzálék problémájának megoldására tett kísérletekhez: a konceptualizmus (az általános létezése egy meghatározott dologon kívül és belül), a realizmus (az általános létezése a dologon kívül és előtt) és a nominalizmus (az általános létezése). a dolog után és kívül). Abban az időben, amikor a középkori filozófiát az ősi hagyományok őrzőjeként mutatták be (az egyik fő gondolat az eidos létezése volt, a dolgok előtti képek), a realizmust tartották az egyetlen helyes megközelítésnek a lét megértésében; a nominalizmus megjelenése a középkori gondolkodás összeomlását jelezte, a konceptualizmus pedig a mérsékelt realizmus és a mérsékelt nominalizmus kombinációja volt.

Az univerzálék problémájának megoldására tett kísérletek megnyitották a lehetőséget a földi és mennyei világ bevonására szolgáló eljárások felfedezésére. A teológiai irányultságú kultúra kontextusában a logika, amely egyszerre volt a filozófia eszköze és maga a filozófia is, az Isten szemlélésének sajátos módjait képviselte, ami lehetővé tette szubjektum-szubjektum kapcsolat kiépítését közte és ember között. Lényegében az ilyen logikából minden bizonnyal teológia lett.

3. A középkori szó, attól függően, hogy hova és hová irányult, kettős átalakuláson ment keresztül: inkarnáción (az isteni szóé) és disinkarnáción (amikor a szó az embertől Istenhez irányult). A szó éppen kétféle léte miatt volt a legmagasabb valóság. A világról azt hitték, hogy létezik, mert azt mondták, hogy létezik. A legenda léthez vezetett, ugyanakkor a Teremtővel Kommunikációban maradó teremtett lény nem lehetett passzív: a dolog kezdett sugározni önmagáról, a középkor nem tudott mást. Isten – a legfőbb szubjektum – teremtési aktusa folytán minden dolog szubjektív és ennek megfelelően személyes volt.

4. A szubjektivitás és a személyiség eszméi a legszorosabb kapcsolatban állnak a megtestesült Ige jelentésével, amelynek egyetlen korábbi vallásban és filozófiai spekulációban sem volt analógja. A megtestesülés (megtestesülés) nem Istennek a testben való lakozása. A görögöknél ismert istenek emberi alakban való megjelenése nem jelentette emberré válásukat. Azáltal, hogy a testben laktak, az istenek teljes mértékben megőrizték emberfeletti lényegüket. A kereszténységben Isten megtestesülése magában foglalja a megfeszített Emberfia által elfogadott áldozatot, vagyis belső titokzatos isteni-emberi kapcsolatokat feltételez, amelyek teológiai értelmezése a Szentháromság-tan. Az Ige megtestesülése, végső valóságának szellemi megszerzése azt jelenti, hogy a logosz megszabadul spiritiszta jellegétől. A megváltás aktusának egyedisége és egyedisége vezetett a történelminek az európai gondolkodás szférájába való beemeléséhez; ez egészen különleges státuszt ad a középkori filozófiának, mint történelemfilozófiának.

Az Ige megtestesülésének gondolata azt jelentette, hogy a látás és a hallás lett a legfontosabb érzékszerv, míg a látás mint spekuláció a filozofálás feltételévé vált.

5. A kreacionizmus alapelve, amely a keresztény világhoz való viszonyulás alapját képezi, azt feltételezte, hogy az általánosan szükséges tudás csak Istené, ezért az ókorban keletkezett logika, amely az igaz és hamis ítéletek azonosítására hivatott, megszűnik létezni. megegyezik a vita logikájával. Emberi szinten az univerzálisan szükséges tudás szerepét az etika kezdi betölteni, amelynek célja az üdvösség gondolatának megvalósításához szükséges szabályozás keresése. Az öntudat, a cselekvés, a lelkiismeret eszméiben fejeződnek ki. mint a cselekvéshez való erkölcsi attitűd, a cselekvés tudatosításának szándéka, a személyes felelősség. Az üdvösség elérésének útja a saját lélek megkérdőjelezésén, az ember közvetlen Isten elé állításán keresztül vezet, vagyis az önismereten Isten ismeretét értjük, de bizonyos módon megvalósul: Ilyen önismerettel a gondolkodás, ill. a hit alapjai mentálisan vannak lefektetve. A gyónás tehát nem csupán az Istennel való közösségre irányuló eljárás, hanem filozofálás is, erre példa Aurelius Augustine (354-430) „vallomása”, ahol a filozófia személyes, megkérdőjelező, kételkedő álláspontja a hit bizonyosságával kapcsolatban. a hit a legnyilvánvalóbb.

6. Az embert Isten képére és hasonlatosságára teremtő cselekedete, valamint az Istennel való ésszerű közösség embernek adott képessége révén először tekintik az embert olyan személynek, akinek tevékenysége szabad akaraton alapul. A szabad akarat kérdése szorosan összefügg a Legfelsőbb Jó kérdésével, ami Isten, a rossz, amit a jó hiányaként értelmeznek, és az eleve elrendelés (ennek az elképzelésnek a képviselői Augustinus, John Scotus Eriugena és mások voltak. Az eszme a predesztináció azonban nem vált ortodox eszmévé). A szabad akarat jelentését nem a szükségszerűség alárendeltségével, hanem a cselekvések lelkiismereti meghatározásával és a személy szabad választásával társították (Boethius, Abelard, Clairvaux-i Bernard, Albert von Bolstedt, Aquinói Tamás stb.). A világ Teremtője fogadalmat vállalt arra, hogy a szellemet a szeretet vagy gyűlölet formájában megtapasztalva teszteli, ami szorosan összefügg a tudás lehetőségével: minél nagyobb az Isten iránti szeretet, annál pontosabb a tudás.

7. Az igazság kinyilatkoztatása a Szentírásban feltételezte annak kommentárjának szükségességét, amely az isteni kinyilatkoztatás és az emberi megértés jelentéseinek verbális találkozása. A vita formáját öltő verbális párbeszédben olyan dialektika kialakításának lehetősége teremtődött meg, amelynek fogalmai egyszerre - kétértelműen - a szakrális és a világi felé irányultak, sajátos megismerési módot alkotva. Az Isten felé irányuló emberi tekintet tökéletesedik az Ő látásában. Az Isteni, amely az emberre irányul, kiemeli halandóságát és végességét. A filozofálás egy mérvadó szöveg olvasása vagy kommentálása pillanatában következik be, vagyis mindig a jelenben van, ahol az örökkévaló érinti az átmenetit. Ez nem végtelen javulás a spekulációban, hanem azonnali válasz egy gondolatra, ez a gondolat egyszerre folytatódik és megáll, felismeri és feltárja a teljes tudatlanságot a kommentárokon keresztül, és a filozófia önmagában is felfedezte a teológiai lényeget, megértve a létezés megkettőzését, ami a világra jellemző. emberek és mint isteni egyetemes, ezért az univerzálék problémája volt a középkori filozófia központja.

3. A történelmi korszak jellemzői

>

Társadalmi heterogenitás, lumpen emberek megjelenése

A barbár rajtaütésekből eredő gazdasági káosz

A birodalomnak szüksége volt egy vallásra, amely képes egyesíteni a különböző társadalmi rétegeket (Isten előtt mindenki egyenlő). Az egész korszakban mélységes kétségbeesés volt a gondolkodó emberekben a világ dolgait illetően, és ezt csak a jövő jobb világának reménye békítette meg. Ez a kétségbeesés érzése tükrözte azt, ami Nyugat-Európában másutt történik.

énszázad: a nyugtalanság és a zsarnok császárok ideje. Néró alatt a császár lelkesítésére felgyújtották Róma tüzét, keresztényüldözést hajtottak végre, tömeges verést hajtottak végre, megjelentek az első keresztény mártírok, ami sok polgár rokonszenvéhez vezetett. Összességében 250 évig tartott az üldözés Konstantin császár uralkodásáig. A keresztényeket nem a társadalmi egyenlőség prédikálása, nem a hatalommal szembeni engedetlenség miatt üldözték, hanem egy ideológiai elv miatt: a keresztények az egyházat az állam fölé helyezték, és nem voltak hajlandók a császárt istenségként imádni. Az 1. század végére az egyház szigorú szervezetre tett szert, a vének és a püspökök egyre inkább elkülönültek az egyszerű hívektől.

IIszázad: pihenőidő - Trojan és Marcus Aurelius császárok. Az egyház jelentősen növekszik, és alapvető dogmák alakulnak ki.

3. század: Diocletianus uralkodása a későbbi Római Birodalom időszakát kezdi. Konstantin alatt a fővárost Konstantinápolyba költöztették, a kereszténység államvallássá vált (fokozatosan megkezdődött a pogányüldözés, Theodosius alatt pedig az olimpiai játékokat törölték).

A kereszténység Konstantin előtti növekedési folyamatát, valamint Konstantin megtérésének indítékait különböző szerzők eltérően magyarázták. Gibbon öt okot ad:

„I. A keresztények megingathatatlan és – ha szabad így kifejezni – buzgalma, amely nem tűr ellentmondást, igaz, a zsidó vallásból kölcsönzött, de megtisztult az elszigeteltség és a viszálykodás szellemétől, amely ahelyett, hogy Mózes törvénye alapján vonzotta volna a pogányokat, eltaszította őket attól.

2. A jövő életének tana, mindenféle további megfontolásokkal továbbfejlesztve, amelyek súlyt és hatékonyságot adhatnak ennek a fontos igazságnak.

3. A csodákra való képesség, amelyet a primitív egyháznak tulajdonítottak.

4. A keresztények tiszta és szigorú erkölcsisége.

5. A keresztény köztársaság egysége és fegyelme, amely apránként önálló és folyamatosan bővülő államot alkotott a Római Birodalom kellős közepén."

Ezt az időszakot a rabszolgatermelés válsága jellemezte. A nagybirtokosok elkezdik bérbe adni a földet a feudalizmus kezdete, a városok hanyatlása, a pénz eltűnése, a falu felemelkedése. Egy újfajta hatalom jelenik meg, közel a keleti despotizmushoz: a császár a hadseregre, a bürokráciára és az egyházra (!) támaszkodik. Az egyház hierarchikusabbá válik, és az egyház jellegének megváltozása a nézeteltérések növekedéséhez, a tiszta apostoli egyházhoz való visszatérés vágyához vezet, eretnekségek és szakadások keletkeznek Chalcedon (451) szerint a teológia politikai jelentőséget kapott. Két kérdés, egymás után izgatta a keresztény világot: először a Szentháromság természetéről, majd a megtestesülés tanáról. 325 – Nicaeai Zsinat – kidolgozzák a Hitvallást.

IVszázad: a kereszténység végső diadala, a keresztség kötelezővé válik a birodalom teljes lakossága számára. Theodosius halála után a Római Birodalom nyugati és keleti részre szakad, mivel Theodosius két fiára, Gnórioszra és Arkagyijra hagyta, akik veszekedni kezdenek. 410. augusztus 24-én az Arcadius által Bizáncból küldött Allaric vezette vizigótok megszállták Rómát. Ekkorra a vizigótok keresztények voltak, és megalakították az első barbár királyságot Spanyolországban. A Nyugati Birodalom hanyatlik, míg a Keleti Birodalom erősödik és bővíti határait. A 7. században azonban az arabok zavarni kezdték. A 10. századra felvirágoztak a kapcsolatok Oroszországgal, megkezdődött Rusz megkeresztelkedése, de a 14. században Bizánc elpusztult a törökök támadása alatt, és létrejött az Oszmán Birodalom. A nyugati részen a 10. századi válság átadta helyét a valódi jólétnek Nagy Károly birodalmának (a Frank Királyság) megjelenésével. 3

4. A középkori filozófia alapelvei

>

Teocentrizmus - (görögül theos - Isten), a világ olyan megértése, amelyben Isten minden dolog forrása és oka. Ő az univerzum központja, aktív és kreatív kezdete. A teocentrizmus elve kiterjed a tudásra is, ahol a teológia a tudásrendszerben a legmagasabb szintre kerül; Alatta a filozófia, amely a teológia szolgálatában áll; még alacsonyabban állnak a különféle magán- és alkalmazott tudományok.

Kreacionizmus - (latin creatio - teremtés, teremtés), az az elv, amely szerint Isten a semmiből teremtette az élő és élettelen természetet, romlandó, múló, állandó változásban.

Providentializmus - (latin providentia - gondviselés), nézetrendszer, amely szerint a világ minden eseményét, beleértve a történelmet és az egyes emberek viselkedését is, az isteni gondviselés irányítja (gondviselés - vallási elképzelésekben: Isten, egy legfelsőbb lény vagy tettei).

4.1. Teocentrizmus

A középkori filozófia elválaszthatatlanul összekapcsolódott a kereszténységgel, ezért az általános filozófiai és a keresztény eszmék szorosan összefonódnak benne. A középkori filozófia fő gondolata a teocentrizmus.

Teocentrizmus - (görögül theos - Isten), a világ olyan megértése, amelyben Isten minden dolog forrása és oka. Ő az univerzum központja, aktív és kreatív kezdete. A teocentrizmus elve kiterjed a tudásra is, ahol a teológia a tudásrendszerben a legmagasabb szintre kerül; Alatta a filozófia, amely a teológia szolgálatában áll; még alacsonyabban állnak a különféle magán- és alkalmazott tudományok.

A kereszténység a judaizmusban érlelődött egy Isten, az abszolút jóság, az abszolút tudás és az abszolút hatalom birtokosának eszméjét fejleszti ki. Minden lény és tárgy az ő alkotása, mindegyiket az isteni akarat szabad cselekedete hozta létre. A kereszténység két központi dogmája Isten hármasságáról és a megtestesülésről beszél. Az első szerint az istenség belső élete három „hiposztáz” vagy személy kapcsolata: az Atya (a kezdet nélküli princípium), a Fiú vagy Logosz (a szemantikai és formáló elv) és a Szentlélek (az élet). -adás elve). A Fiú az Atyától „születik”, a Szentlélek az Atyától „származik”. Sőt, mind a „születés”, mind a „körmenet” nem időben történik, mivel a keresztény Szentháromság minden személye mindig is létezett – „örök előtti” – és méltóságukban egyenlő – „becsületben egyenlő”.

4.2. Kreacionizmus

A keresztény dogma szerint Isten a világot a semmiből teremtette, akaratának hatására teremtette meg, mindenhatóságának köszönhetően, amely minden pillanatban megőrzi és támogatja a világ létezését. Ez a világnézet a középkori filozófiára jellemző, kreacionizmusnak hívják. (creatio - teremtés, teremtés).

A teremtés dogmája a súlypontot a természetesről a természetfelettire helyezi át. Ellentétben az ókori istenekkel, akik rokonok voltak a természettel, a keresztény Isten a természet fölött áll, annak másik oldalán, és ezért transzcendentális Isten. Az aktív teremtő princípium mintegy kivonódik a természetből, a kozmoszból, és átkerül Istenhez; a középkori filozófiában a kozmosz tehát már nem önellátó és örökkévaló lény, nem élő és élő egész, ahogyan azt a görög filozófusok közül sokan gondolták.

Az ókori filozófiában már kidolgoztak bizonyos megközelítéseket a világ és annak lényege dualizmusának leküzdésének problémájának megoldására. A püthagoreusok, Platón és követői lefektették a világ szellemi egységéről szóló tan alapvető módszertani elveit. De sem az ókori filozófia klasszikusai, sem a neoplatonisták nem alkották meg Isten mint személy fogalmát. Úgy értelmezték az Egyet, mint egy bizonyos eredetit, amely minden létezőt önmagából hozott létre, abszolút elvont és személytelen egyéniségként. Isten személyes megértését először Alexandriai Philón adta meg.

Isten személyként való jellemzése jelentős előrelépés volt a keresztény világkép irányába, de nem hidalta át teljesen az Isten és a világ közötti szakadékot. E szakadék áthidalásához közvetítő erők bevezetésére volt szükség. Erre a célra a filológus az ókori filozófia egyik központi fogalmát, a Logosz fogalmát használja.

Ám az ókori filozófiával ellentétben Philón Logosz Isten által teremtett szellemként jelenik meg, amely eredetileg az isteni elme. Philón Logosz-gondolatából csak a messiással – Krisztussal való azonosulás hiányzott.

4.3. Providentializmus

Gondviselés – (latinul providentia – gondviselés), olyan nézetrendszer, amely szerint a világ minden eseményét, beleértve az egyes emberek történelmét és viselkedését is, az isteni gondviselés irányítja (gondviselés – vallásos elképzelésekben: Isten, egy legfelsőbb lény vagy cselekedetei) .

5. A középkori filozófia kialakulásának szakaszai

>

A középkori filozófiában kialakulásának legalább két szakasza különböztethető meg - patrisztikaÉs skolasztika, ami között elég nehéz meghúzni egy világos határt.

Patrisztika - a kereszténység alátámasztására törekvő „egyházatyák” teológiai és filozófiai nézeteinek összessége, az ókori filozófiára és mindenekelőtt Platón eszméire támaszkodva.

Skolasztika - egyfajta filozófia, amelyben az emberi elme segítségével próbálják alátámasztani a hitre felvett elképzeléseket, képleteket.

5.1. Patrisztika (i.sz. II-VI. század)

>

A patrisztika a latin „patris” szóból kapta, amely „egyházatyákat” jelent. Ennek megfelelően ez a keresztény egyházatyák időszaka, akik letették a keresztény, következésképpen a középkori filozófia alapjait. A patrisztika több korszakra osztható:

Az apostoli időszak (a 2. század közepéig) az apostoli evangélisták tevékenységének ideje.

Apologetika (II. század közepe – IV. eleje) – Apologetáknak nevezték azokat a művelt keresztényeket, akik megvédték a kereszténységet a pogány filozófiától. A kereszténység védelmében az apologéták az ókori és görög filozófia segítségét folyamodtak allegória és logikai bizonyítékok felhasználásával, és megpróbálták bebizonyítani, hogy a pogányok hiedelmei abszurd, filozófiájuk nem egységes és tele van ellentmondásokkal, hogy a keresztény teológia az egyetlen. filozófia, amely mindenki számára ugyanazt az igazságot hozza el az embereknek. A mai napig fennmaradt legkiemelkedőbb művek Justinus, Tatianus és Tertullianus bocsánatkérései voltak.

Érett patrisztika (IV-VI) – létezik keleti (görög) és nyugati (latin) patrisztika. A görög nyelvnek köszönhetően a keleti patrisztika szorosabban kapcsolódik az ókori filozófiához, mint a nyugati filozófiához. A keleti patrisztika leghíresebb alakjai: Teológus Gergely, Alexandriai Atanáz, Aranyszájú János és mások; nyugati: Aurelius Augustine, Milánói Ambrus, Jeromos. A patrisztika fő problémái: a hitvallások kialakulása, a három hiposztázis problémája, a krisztológia, a kreacionizmus és mások.

5.2. Skolasztika

Skolasztika (a görög„iskola” - csendes tevékenység, tanulás) - középkori tanulás. Szorosan összefügg a feltörekvő VIII-IX. oktatási rendszer Nyugaton. Ugyanakkor ez új színpad a patrisztikát felváltó európai szellemi kultúra fejlődésében. A patrisztikus irodalomra épült, egyúttal teljesen eredeti és sajátos kulturális képződményt képvisel.

A skolasztika következő periodizálása elfogadott. Az első szakasz a 6–9. - előzetes. A második szakasz a 9-12. - az intenzív formáció időszaka. Harmadik szakasz - XIII század. - „a skolasztika aranykora”. A negyedik szakasz - XIV-XV század. - a skolasztika elhalványulása.

Az iskolai tanulás a gyakorlatban lépcsők sorozata volt, amelyet megmászva érhetett a legmagasabbra a hallgató. A „hét szabad művészetet” szerzetesi és egyházi iskolákban tanulták. Ez utóbbiakat „trivium”-ra (a „három” számból) és „quadrivium”-ra (a „négy számból”) osztották. A tanulónak először el kellett sajátítania a triviumot, azaz. nyelvtan (latin), dialektika, retorika. A Quadrivium, mint magasabb szint, magában foglalta az aritmetikát, a geometriát, a zenét és a csillagászatot. Az egyetemek még magasabb szintű képzést nyújtó oktatási intézmények voltak.

A középkori filozófia a skolasztika néven lépett be a gondolkodás történetébe, amelyet a józan ész már régóta használ a valóságtól elszakított üres vita szimbólumaként. És ennek kétségtelenül megvannak az okai.

A skolasztika fő megkülönböztető vonása, hogy tudatosan a teológia szolgálatába állított tudománynak, „a teológia szolgálólányának” tekinti magát.

A 11. század környékén a középkori egyetemeken egyre nagyobb érdeklődés mutatkozott a logika problémái iránt, amelyet abban a korszakban dialektikának hívtak, és amelynek tárgya a fogalomalkotás volt. Boethius logikai munkái, aki kommentálta Arisztotelész kategóriáit, és megalkotta a finom megkülönböztetések és fogalommeghatározások rendszerét, amelynek segítségével a teológusok megpróbálták felfogni a „hit igazságait”, nagy hatással voltak a XI-14. században. A keresztény dogmatika racionalista igazolásának vágya oda vezetett, hogy a dialektika az egyik fő filozófiai diszciplínává vált, a fogalmak boncolgatása és finom megkülönböztetése, a definíciók megállapítása, amely sok embert foglalkoztatott, esetenként súlyos, többkötetessé fajult. építkezések. Az így megértett dialektika iránti szenvedély a középkori egyetemekre jellemző vitákban kapott kifejezést, amelyek időnként 10-12 óráig tartottak egy kis ebédszünettel. Ezek a szóbeli viták és a tudományos tudományosság bonyodalmai ellenkezést váltottak ki. A skolasztikus dialektikával különféle misztikus mozgalmak álltak szembe, és a 15-16. században ez az ellentét egyrészt a humanista világi kultúra, másrészt a neoplatonikus természetfilozófia formájában kapott formát.

6. A középkori filozófia gondolatai

>

A fenti rendelkezések és sajátosságok mellett ugyanilyen fontos a középkori filozófia alábbi gondolatainak felvázolása:

A parancsolatok gondolata: A parancsolatok egy megállapodás Isten és ember között, az első listája azoknak a bűncselekményeknek, amelyeket egy személy elkövethet. Azt, aki megszegi ezeket a parancsolatokat, nem az uralkodó vagy az állam ítéli meg, hanem maga Isten. Csak a hit, és nem a büntetéstől való félelem akadályozza meg, hogy valaki megsértse ezeket.

Az eredendő bűn gondolata:Ádám és Éva megszegte Isten tilalmát, és megkóstolta a tiltott gyümölcsöt. Emiatt kiűzték őket az Édenből, de szabadok és függetlenek lettek. Az első bűn elkövetésével az ember bebizonyította önrendelkezési jogát.

A lélek feltámadásának gondolata: A lélekvándorlásba vetett hit helyébe a lélek feltámadásába vetett hit kerül – most, hogy meghalt, az igaz ember ismét nem a halandó földön találja magát, hanem egy jobb világban – Isten Királyságában. Az életet csak egy rövid földi tartózkodásnak tekintik, a paradicsomi örök élethez képest, és a halál csak egy távolodás tőle.

A test szentségének gondolata: Nemcsak a lélek szent, hanem a test is. Krisztus húsból és vérből van, akárcsak az ember.

Az egyetemes egyenlőség gondolata: Minden ember egyenlő, hiszen Isten egyenlőnek teremtette őket, és a mennyben az emberek is egyenlők. Isten és vallás számára nincs paraszt vagy király – csak keresztény van.

Hermeneutika: Bibliai szövegek magyarázata, értelmezése.

7. A nominalisták és a realisták vitája

>

A középkori filozófiában éles vita volt szellem és anyag között, ami vitához vezetett a realisták és a nominalisták között. A vita az univerzálék természetéről, vagyis az általános fogalmak természetéről folyt, arról, hogy az általános fogalmak másodlagosak-e, vagyis a gondolkodás tevékenységének termékei, vagy az elsődlegest, a valóságot képviselik, önállóan léteznek.

A feudális társadalmi rendszerre való átmenetet a filozófia önálló jelentőségének hanyatlása jellemezte. Ezzel együtt járt a többistenhitnek az egyistenhitre való kiszorítása. Európában a kereszténység vált az uralkodó vallási formává, amely szerint a világot egy Isten teremtette. A kereszténység diadalát azzal magyarázták, hogy a legteljesebben megfelelt a feudális társadalom társadalmi, politikai és kulturális igényeinek. A kereszténységnek a pogányság (politeizmus) maradványai elleni küzdelemben filozófiai érvelési és bizonyítási módszerre volt szüksége, így részben asszimilálta az ókori kultúra, tudomány és filozófia elemeit, alárendelve azokat azonban a keresztény vallás igazolásának és igazolásának. A filozófia a teológia szolgálóleánya lett csaknem egy évezredre. A teológusok Istent és az embert mint teremtményét helyezték az új világkép középpontjába. Ha az ókori világnézetet a kozmocentrizmus, akkor a középkorit a teocentrizmus jellemezte.

A középkori filozófiát a természet és az ember megértésének új megközelítése jellemzi. A keresztény dogma szerint Isten a világot a semmiből teremtette, akaratából, mindenhatóságának köszönhetően teremtette meg. Az isteni mindenhatóság továbbra is megőrzi és támogatja a világ létezését. Ezt a világnézetet kreacionizmusnak hívják (a latin creatio szóból, ami „teremtést” jelent).

A teremtés dogmája a súlypontot a természetesről a természetfelettire helyezi át.

Az ókori istenekkel ellentétben, akik mintegy rokonok voltak a természettel, a keresztény isten a természet fölött áll, annak másik oldalán. Az aktív teremtő princípium mintegy kivonódik a természetből, a térből és az emberből, és átkerül Istenhez. A középkori filozófiában tehát a kozmosz nem önellátó és örökkévaló lény, ahogyan azt a görög filozófusok közül sokan gondolták.

A középkori filozófia skolasztika néven lépett be az emberiség történelmébe, amely sokáig a valóságtól elszakadt üres vita szimbólumaként hatott. A skolasztika fő megkülönböztető vonása, hogy tudatosan a természettől, a világtól elszakított, a teológia szolgálatába állított tudománynak tekinti magát.

A nyugat-európai középkori skolasztikusok a filozófia feladatát a vallási dogmák értelmezésében és formai igazolásában látták. A 13. században Aquinói Tamás teológus (1225-1274) rendszerezte a katolikus tant. A pápaság spirituális diktatúrájának teoretikusaként tevékenykedő Aquinói Tamás rendszerében a pápa hatalmát a földön Isten mennyei hatalmához hasonlította. A katolikus vallás és Aquinói F. teológiai tanítása a szellemi és világi feudális urak fő ideológiai fegyvereként szolgált. 4

Rossz volna azt gondolni, hogy a középkori filozófiában teljes stagnálás uralkodott. Évszázadok után, amelyek során a germán törzsek bevonulása és a Római Birodalom pusztulása okozta gazdasági és társadalmi pusztítás valóban akadályozta a kultúra fejlődését, a gazdasági és kreatív kapcsolatokat, a népek közötti kommunikációt, a XI-XII. . megindul a közgazdaságtan, a kultúra és a filozófiai gondolkodás fokozatos felemelkedése, az ókori görög szerzők műveit lefordítják az európai nyelvekre; lélek, hanem a természet lényege is.

A középkori filozófia keretein belül kezdenek kirajzolódni az új világszemlélet első, bár gyenge hajtásai.

A középkori filozófiára tehát jellemző, hogy kifejezett vallásos, teocentrikus jellege volt, és ezzel együtt az, hogy a skolasztika dominált benne. 5

Következtetés

A középkori filozófia jelentős mértékben hozzájárult az ismeretelmélet továbbfejlesztéséhez, a természettudomány és a filozófiai ismeretek megalapozásához. XIII. század - e század jellegzetes vonása a feudalizmus kebelének lassú, de folyamatos növekedése, bomlása, egy új, kapitalista rendszer kezdeteinek kialakulása 6.

Ennek az életnek a felébredésének és a tudományos ismeretek bővülésének filozófiai kifejeződése az észlelt arisztotelianizmus volt. Arisztotelész filozófiájában igyekeztek nem annyira gyakorlatias, a gazdasági és társadalmi-politikai életben hasznosítható ajánlásokat találni. Ez a filozófia volt a lendület a korabeli tudósok számára, akik kénytelenek voltak elismerni, hogy az ágostonizmus már nem releváns a jelenlegi szellemi helyzetben. Hiszen a platóni hagyományokra épülő ágostonizmus a természettudományos kutatások ellen irányult. Ágoston azt állította, hogy az anyagi világ ismerete nem hoz semmi hasznot, mert nemcsak hogy nem növeli az emberi boldogságot, hanem elnyeli a sokkal fontosabb és magasztosabb tárgyak szemléléséhez szükséges időt. Ágoston filozófiájának mottója: „Meg akarom érteni Istent és a lelket, és semmi mást! 7.

Az univerzálék természetével kapcsolatos középkori vita jelentősen befolyásolta a logika és az ismeretelmélet további fejlődését, különösen a modern idők olyan jelentős filozófusainak tanításait illetően, mint Hobbes és Locke. A nominalizmus elemei Spinozában is megtalálhatók, az univerzálék ontológiájának nominalista kritikájának technikáját pedig Verkley és Hume alkalmazta a szubjektív idealizmus tanának kialakítása során. A realizmus tézise az általános fogalmak jelenlétéről az emberi tudatban később az idealista racionalizmus alapját képezte (Leibniz, Descartes), az univerzálék ontológiai függetlenségéről szóló álláspont pedig átment a német klasszikus idealizmusba.

A középkori filozófia tehát jelentős mértékben hozzájárult az ismeretelmélet további fejlődéséhez, kidolgozva és tisztázva a racionális, az empirikus és az a priori közötti kapcsolat logikailag lehetséges összes lehetőségét, amely kapcsolat később nemcsak a tudományos vita tárgyává válik, hanem alapja a természettudományi és filozófiai ismeretek alapjainak kialakításának.

Irodalom.

>

A filozófia története röviden / Ford. csehből I. I. Boguta - M.: Mysl, 1991. - 590 p.

Filozófiai enciklopédikus szótár / szerkesztőbizottság: S. S. Averintsev, E. A. Arab-Ogly, L. F. Iljicsev és társai – 2. kiadás. – M.: Szov. enciklopédia, 1989. – 815 p.

Kimelev Yu.A. Vallásfilozófia: szisztematikus esszé. – M.: „Note Bene” Kiadó, 1998. – 424 p.

Chanyshev A.N. Ókori és középkori filozófia előadásai. -M.: Felsőiskola, 1991. – 603 p.

Borgosh Jozef. Aquinói Tamás - M.: Mysl, 1975. – 504 p.

Aquinói Tamás. A teológia összege (részletek) // A világfilozófia antológiája. 4 kötetben / Szerk. V.V. Sokolov et al. M.: Mysl, 1969. – 1972.

Etienne Gilson "Filozófus és teológia" - M.: Gnózis, 1995 (a francia kiadás fordítása Etienne Gilson "Le philosophe et la theologie"" - Párizs, 1960)

A vallástudomány alapjai tankönyv / Yu F. Borunkov, I. N. Yablokov, M. P. Novikov stb.; Szerk. I. N. Yablokova.- M.: Felső. iskola, 1994.- 368 p.

1 Kimelev Yu.A. Vallásfilozófia: szisztematikus esszé. – M.: „Note Bene” Kiadó, 1998. – 424 p.

A filozófia mint forrás középkori filozófia………2 A teocentrizmus alapvető elv filozófia középkor. 2. A fejlődés főbb szakaszai középkori filozófia: a) apologenetika...

Középkori filozófia (11)

>Absztrakt >> Filozófia

Aquinói. Főbb jellemzők középkori filozófia. Középkori teológiai filozófia a vezető filozófiai... mint alapvető ben középkori filozófiaés a teológia. Alapvető tantételek középkori filozófiaés a teológiák...

Középkori filozófia (5)

>Absztrakt >> Filozófia

Rendelkezések filozófia középkor…………….4 p. Keresztény tanítások és ősi tanítások bemutatása filozófia az ideológiáról filozófia középkor…………………………..5 pp. Specifikációk

1. A középkori filozófia jellemzői.

2. A patrisztika időszaka (Augustine Aurelius).

3. Skolasztika (Aquinói Tamás).

4. A keresztény világnézet alapelvei.

A középkori filozófia az európai filozófia történetének azt a korszakát képviseli, amely közvetlenül kapcsolódik a keresztény valláshoz. A kereszténység az i.sz. 1. században keletkezett. Palesztinában, majd elterjedt az egész Római Birodalomban. A 4. század végétől Róma uralkodó vallásává vált. Ez drámai változásokhoz vezet a vallás és a filozófia kapcsolatában. Ha az ókori Görögországban és az ókori Rómában a vallás és a filozófia együtt létezett anélkül, hogy csorbította volna egymás függetlenségét, akkor a középkorban a filozófia teljesen a keresztény vallástól függött. A keresztény egyház ebben az időben teljes monopolistává válik az oktatás és a kultúra területén. Ezért minden társadalmi, szellemi és tudományos élet az egyházi hatóságok közvetlen és szigorú ellenőrzése alatt zajlott.

A középkori filozófia legfontosabb jellemzője az volt, hogy ennek az időszaknak a filozófusai mindegyike pap volt. Fő szakterületük a teológia és a teológia volt. A filozófiához pedig egyetlen cél érdekében fordultak: segítségével, hogy racionálisan megerősítsék a keresztény tant és kultuszt, és ezzel megerősítsék a kereszténység pozícióját.

A középkori keresztény filozófia fejlődésének első időszakát a patrisztikaként határozták meg (5-8. század). A „patrisztika” kifejezés a „pater” szóból származik, ami az atya, vagyis az egyház szent atyja. Az egyházatyák által megoldott fő feladat a keresztény világnézet alapjainak kidolgozása volt. Ahhoz, hogy ez a világkép a lakosság széles rétegei számára elérhetővé váljon, vagy új terminológia megalkotására volt szükség a legfontosabb rendelkezések feltárására. a keresztény vallásra, vagy a meglévőkre támaszkodni. A probléma megoldása érdekében a kereszténység ideológusai Platón filozófiájához és a neoplatonizmushoz fordultak, mivel ez áll a legközelebb a keresztény hithez.

A patrisztika kiemelkedő képviselői Nagy Bazil, Alexandriai Kelemen, Tertullianus, Órigenész és mások voltak, de a patrisztikus korszak keresztény filozófiájának fejlődéséhez Ágoston Aurelius (354-430) járult hozzá a legnagyobb mértékben.

Ágoston megvalósította, amit elődei csak elterveztek – Istent tette a filozófiai gondolkodás középpontjába. Isten a legmagasabb esszencia, a világot a semmiből teremtette, i.e. nemcsak a rendet és a szerkezetet, hanem magát az anyagot is. Isten nemcsak megteremtette a világot, hanem folyamatosan megőrzi is, ami azt jelenti, hogy a teremtés folyamata folytatódik.

Ágoston az emberi lelket Platón eszméinek szellemében értelmezi. A lélek nem tartalmaz semmi tárgyat, csak gondolkodás, akarat, emlékezet funkciója van, de semmi köze a biológiai funkciókhoz. A lélek tökéletességében különbözik a testtől. Ez a felfogás a görög filozófiában is megvolt, de Ágoston volt az első, aki kijelentette, hogy ez a tökéletesség Istentől származik, hogy a lélek olyan, mint Isten és halhatatlan. Az elsők között vetette fel az emberi személyiség kérdését. Az ember nem csak „Isten szolgája”, hanem Istennel összekapcsolt személy. Az ember Isten hasonlatossága, ami azt jelenti, hogy lehet akarata, és azt hitre vagy hitetlenségre, jóra vagy rosszra irányíthatja. A rossz a jóság hiánya, és az emberi természetben gyökerezik. Isten nem okolható a gonosz létezéséért. Isten a legnagyobb kegyelem, szeretet és jóság. Krisztus vértanúhalála után mindenkinek megadatott az üdvösség lehetősége, ha hisz Istenben, elfordul a rossztól és akaratát a jóra irányítja.

Ágoston Aurelius, egyetértve a hellenisztikus filozófiával, úgy vélte, hogy az emberi élet célja és értelme a boldogság. A boldogságot csak Istenben lehet elérni. Az ember az értelem (Istenismeret) vagy az emberi akaratban megnyilvánuló hit útján juthat Istenhez. A hit és az értelem kölcsönösen kiegészítik egymást: „Értsd, hogy higgyél, higgy, hogy megérthesd.” De az elme továbbra is megbízhatatlan és hajlamos a hibákra, ezért a hit magasabb rendű, mint az értelem.

Ágoston kiállt a „történelemfilozófia” eredeténél is. Elutasítja a történelem ősi felfogását, mint a történelmi folyamatok örök ismétlődését, forgószelét. A történelmet az isteni gondviselés határozza meg, van értelme és iránya a végső cél felé. A végső cél felé való mozgás a „földi városból” (államból) az „Isten városába” (Krisztus országába, melynek prototípusa az egyház) való mozgás. A történelmi fejlődés a pogányságtól elfordult és a kereszténységhez csatlakozott emberek számának növekedésében fejeződik ki. Az emberiség története Jézus Krisztus második eljövetelével, az utolsó ítélettel és Isten Királyságának megalapításával ér véget.

A középkori filozófia fejlődésének második korszakát skolasztikának nevezik (9-15. század). A „skolasztika” kifejezés a latin „schola” (iskola) szóból származik, és iskolai oktatási filozófiát jelent. Abban az időben skolasztikusnak nevezték mindazokat, akik tudományt és főleg filozófiát tanultak.

A skolasztika képviselői megértették, hogy Platón filozófiája, amelyhez Augustinus Aurelius és a legtöbb középkori filozófus ragaszkodott, a szellem és a természet konfrontációjához vezetett. Ez pedig eretnekségek kialakulásához vezetett (manicheusok, albigensek, valdenszek, katarok stb.), amelyek azt állították, hogy az emberi természet és a test a Sátán teremtménye. A skolasztikusok az eretnekségek elméleti gyökereit a platonizmus felé való elhajlásban látták. De nem kevésbé jelentős tekintély alapján lehetett bírálni a nagy Platónt. Ezért a skolasztikusok Arisztotelészhez fordulnak, mint Platón első és legnagyobb kritikusához. Ennek eredményeként Platón filozófiájának hatása csökkenni kezd, és Arisztotelész hatása a világosan kifejezett realizmus álláspontjával és fejlett logikus gondolkodásával kezd terjedni.

E mozgalom kiemelkedő képviselői Eriugena, Benaventura, Centebriai Anselm, Roscelin, Abelard, Nagy Albert és mások.

Tamás teljes filozófiája az „ens” (valódi lét) kategóriával kezdődik. És ez a valódi létezés az, ahogyan az embernek megadatott az érzéseiben. A dolgok változhatnak, de a létezés nem változik, egyszerűen más formákat ölt. Például a víz gőzzé és jéggé válik. Lényegében ugyanazok, de formájukban különböznek. Ebből következik, hogy a valódi lét magában foglalja a következő állítást: a dolog az, ami + amivé válhat. A dolgok folyamatosan változnak, ami azt jelenti, hogy nem teljesek, hanem minden dolog része valami teljesnek, egy egésznek, a lét valamiféle végső teljességének. A létezésnek ez a végső teljessége Isten. Isten a végső valóság, az Ő hatalmai folyamatosan működésben vannak.

A lét ezen felfogása alapján Aquinói Tamás egyértelműen elválasztja a hit és a tudomány területét. A tudomány feladata a világ (valódi lét) törvényeinek magyarázata. A világ megismerésének forrása nem az isteni elképzelésekben való részvétel, hanem a tapasztalat és az érzékszervi észlelés. Az emberi elme feldolgozza az érzékszervein keresztül kapott információkat, és eljut az igazsághoz. És bár az érzékszervi tudás objektív és igaz, csak a valós fizikai világot fedi le. A lét egész teljessége, i.e. Istent csak hit által lehet megismerni. A teológiának ezt a természetfeletti világot kell tanulmányoznia. A filozófiának a teológiát kell szolgálnia azáltal, hogy a vallási dogmákat az értelem kategóriáiban magyarázza, és logikusan megcáfolja a hit elleni érveket. Itt kell korlátozni a szerepét.

Aquinói Tamás szerint az értelem alapján akár Isten létezését is be lehet bizonyítani. Műveiben öt logikai bizonyítékot szolgáltat Isten létezésére.

1. Ebben a világban minden mozog, és minden dolgot valami más indít el. Ezt a sorozatot azonban nem lehet a végtelenségig folytatni, mert ebben az esetben nem lenne főmozgató, tehát az, amit ez mozgat, hiszen a következő csak azért mozog, mert az első mozgatja. Ez határozza meg az első mozgató, azaz Isten létezésének szükségességét.

2. Számos aktív ok létezik a világon. De lehetetlen, hogy valami önmagának hatékony oka legyen, mert akkor önmaga előtt kellene lennie, és ez abszurd. Ebben az esetben fel kell ismerni az első hatékony okot, amely Isten.

3 . A harmadik bizonyíték a véletlen és a szükséges viszonyából következik. Ennek a kapcsolatnak a láncolatát tanulmányozva szintén nem mehetsz a végtelenbe. A kontingens a szükségestől függ, aminek a szükségessége vagy egy másik szükségszerűségben, vagy önmagában van. A végén kiderül, hogy van egy első szükséglet – Isten.

4 A negyedik bizonyíték a minőségek egymást követő fokozatai, amelyek mindenütt, mindenben léteznek, ezért a tökéletesség legmagasabb fokának kell lennie, és ismét Isten.

5 .Ennek a bizonyításnak az alapja az egész természetben megtalálható hasznosság. Minden, még az is, ami véletlennek és haszontalannak tűnik, egy bizonyos cél felé irányul, van értelme, hasznossága. Ezért van egy értelmes lény, aki minden természeti dolgot egy cél felé irányít, ez pedig Isten.

Aquinói Tamást Arisztotelész követőjeként nemcsak az „Isten városa”, hanem a „föld városa” is érdekelte. Arisztotelészhez hasonlóan ő is azonosítja a társadalmat és az államot. Az állam azért létezik, hogy gondoskodjon a közjóról. De határozottan ellenzi a társadalmi egyenlőséget, a társadalom legyen osztályalapú, minden embert mesterekre és alattvalókra kell osztani. Az alattvalóknak alá kell vetniük magukat uraiknak, mint általában minden kereszténynek, az engedelmesség. A legjobb államforma a monarchia.

Az emberi lét fő célja és értelme a mennyei boldogság elérése. Már nem az állam vezeti el az embert, hanem az egyház. Az egyház szerepe magasabb, mint az állam szerepe, ezért a világi világ uralkodóit alá kell rendelni az egyház hierarchiájának, különösen a pápának.

A keresztény filozófus-teológusok óriási szellemi munkát végezve egységes vallási képet alkottak a világról. Ez a világkép a civilizált világ nagy részét felölelte, és döntő befolyást gyakorolt az emberiség további fejlődésére. Tekintsük a keresztény világnézet főbb jellemzőit.

Kreacionizmus és teocentrizmus. A keresztény doktrína szerint Isten a világot a „semmiből” teremtette, akaratából, mindenhatóságának köszönhetően teremtette meg. Az isteni mindenhatóság továbbra is minden pillanatban támogatja a világ létezését. A világ létének fenntartása Isten állandó teremtése újra. Ha Isten teremtő ereje megszűnne, a világ azonnal visszatérne a feledésbe.

Ellentétben az ókori istenekkel, akiket szinte valamennyien a természettel azonosítottak, a keresztény Isten a természet fölött áll, annak másik oldalán, és ezért transzcendens Isten. Mindazokat a tulajdonságokat, amelyeket az ókori filozófusok felruháztak, neki tulajdonítanak: Isten örökkévaló, megváltoztathatatlan, hatalmas, önálló stb. De a fő különbség a keresztény Isten között az, hogy mindezek ellenére Ő egy Személy. Ezért Isten nemcsak a legmagasabb lény, hanem a legmagasabb Értelem, a legmagasabb Igazság, a legmagasabb Szeretet, a legmagasabb Jó és a legmagasabb Szépség is.

Antropocentrizmus. Ennek a tanításnak a lényege az ember kizárólagos szerepének megerősítése Isten teremtményei között. A Biblia szerint Isten nem minden teremtménnyel együtt teremtette az embert, hanem a teremtés hatodik napján „a saját képére és hasonlatosságára”. Innen az a következtetés, hogy az ember a teremtés koronája, ő az Univerzum központja és a teremtés végső célja.

Pontosan melyek azok Isten tulajdonságai, amelyek az emberi személy lényegét alkotják? Nyilvánvaló, hogy az embernek külsőleg semmi köze Istenhez. Az ember isteni tulajdonságait a szellemi szféra tartalmazza – ezek az értelem, a lelkiismeret és az akarat. Az embernek, akárcsak Istennek, megadatott a gondolkodás, a jó és a rossz közötti különbségtétel, valamint a tapasztalás képessége. A szabad akarat lehetővé teszi az ember számára, hogy a jó vagy a rossz mellett döntsön. Az első emberek (Ádám és Éva) rosszul döntöttek. A rosszat választották, és ezzel elkövették a bukást. Mostantól az emberi természet megromlottnak bizonyult, és a bukás folyamatosan hat rá. Az ember saját erejével nem képes legyőzni bűnös hajlamait. Állandóan szüksége van isteni segítségre, az isteni kegyelem cselekvésére. Ezt a segítséget csak Krisztus Egyházában lehet megkapni, amely közvetítő Isten és emberek között.

Providentializmus. A világ nem magától fejlődik, hanem Isten gondviselése szerint. Isten gondviselése az egész környező világra kiterjed, és a természeti és társadalmi folyamatoknak értelmes és céltudatos jelleget kölcsönöz. A történelemfilozófiában a gondviselés azt állítja, hogy az isteni terv előre meghatározza az emberek történelmét, áttör minden történelmi eseményt és tényt. Az embereknek marad hátra, hogy vagy hozzájáruljanak e terv megvalósításához, és ezzel a világ és az ember üdvéért munkálkodjanak, vagy pedig szembeszálljanak vele, amiért Isten különféle büntetéseknek veti alá az embereket.

Eszkatologizmus. Milyen cél felé irányul az emberi történelem menete? A történelmi folyamat végső célja Isten Országa. A keresztény teológusok ezt a birodalmat az igaz, szép, tökéletes világnak ábrázolják, amelyben az ember teljes egységben lesz Istennel.

Mikor éri el az emberiség ezt a célt? Aztán, amikor eljön a világ vége, Jézus Krisztus második eljövetele, a halottak feltámadása és az utolsó ítélet. Csak azok nyernek örök életet Isten országában, akik bocsánatot kapnak Istentől.

Hogyan üdvözülhet az ember, és hogyan juthat el Krisztus Királyságába? A keresztény tanítás szerint az ember még eredeti, bűn előtti állapotában is teljesen Istentől függött, teljes egységben volt vele. A bukás lényege éppen abban rejlik, hogy az ember elszakadt Istentől, egyenlő akart lenni Istennel, a saját elvei és normái szerint akart élni. Miután az emberek elvesztették a kapcsolatot Istennel, bűnökbe és bűnökbe keveredtek.

Ebből az következik, hogy az ember csak egy módon üdvözülhet - ha visszatér eredeti, bűn előtti megjelenéséhez, az „Isten képmásának és hasonlatának” új elsajátításával. Ez pedig csak hittel és az isteni kegyelem megszerzésével valósítható meg. A kegyelem csak azokra árad, akik nemcsak hisznek Istenben, hanem szigorúan teljesítik parancsolatait, valamint a keresztény egyház szentségeit és szertartásait. A hit cselekedetek nélkül halott!

Kérdések és feladatok.

1. Melyek a középkori filozófia jellemzői?

2. Ismertesse Augustinus Aurels filozófiai nézeteit!

3. Ismertesse Aquinói Tamás filozófiai nézeteit!

4. Mi a kreacionizmus és a teocentrizmus lényege?

5. Mi az antropocentrizmus?

6. Mi a proszidenciolizmus és az eszkatológia lényege?

Absztrakt a témában

Középkori filozófia

Középkori filozófia

A középkor filozófiája a VIII-tól a XIV-XV. századig terjedő időszakot öleli fel. Megelőzte a kialakulás ideje (i.sz. I-VIII. század) - az apologetika és a patrisztika időszaka. Valójában a középkori filozófia magában foglalja a korai (i.sz. IX-XI-XII. század), az érett (XIII. század) és a késői skolasztikát (i.sz. XIV-XV. század).

A középkori filozófia szorosan kapcsolódik a valláshoz. Ez határozza meg annak tartalmát és fókuszát. Emiatt a filozófiai gondolkodás teocentrikus volt, mivel Istent hirdették az egyetlen valóságnak, amely meghatároz mindent, ami ebben a filozófiában létezik. A filozófusok elméjét abban az időben két legfontosabb gondolat foglalkoztatta: a teremtés gondolata - az ontológiában és a kinyilatkoztatás gondolata - az ismeretelméletben. A középkori filozófia számára a vallástól való függés nem jelentette mindig és mindenhol annak teljes feloldódását a vallási tudatban. Ugyanakkor az évszázadok során meghatározta a filozófiai problémák sajátosságait és megoldási módjait. Az ókori filozófiához való viszonyulás a középkorban kettős volt: egyrészt a kereszténység filozófiai elemei az ókori bölcsességnek ellentmondóan fejlődtek, másrészt az ókori filozófiát igen pozitívan fogadták el, mint Isten megismerésének eszközét, mint filozófiai. egy adott vallás dogmáinak igazolása. Kiderült, hogy az európai középkori filozófia szorosan kapcsolódik a keresztény tanításhoz („a filozófia a teológia szolgálóleánya”), az arab nyelvű középkori filozófia pedig az iszlámmal.

Az akkori filozófiai gondolkodás egyéb jellegzetes vonásai közül kiemelkedik a retrospektivitás és a tradicionalizmus, i.e. visszatekintve a múltba: minél régebbi a szöveg, annál hitelesebb, tehát igazabb. A nyugat-európai filozófia számára ilyen hitelességgel rendelkezett a Biblia, amelyet az összes lehetséges igazság teljes halmazaként értelmeztek. Elég feltárni a bibliai mondások jelentését, hogy minden kérdésre választ kapjunk.

Innen következett a filozófia sajátos feladata - a szent iratok megfejtése és magyarázata (ami az ún. „exegézisben” történt). A középkori filozófus meglehetősen korlátozott volt a tanulmányi tárgy megválasztásában: az szinte mindig szöveg, szó volt (ebben az értelemben a középkori filozófia filológiai). A szent szövegek szimbolikája és kétértelműsége azonban lendületet adott az elmélkedésnek, és viszonylagos értelmezési szabadságot feltételezett. „Az ebből fakadó filozófia néha nemcsak az értelmezett szövegen, hanem a keresztény világnézeten is túllépett.”

A tradicionalizmus és a retrospektivitás mellett a középkori filozófia sajátosságai közé tartozik a didaktika és az építkezés, így nem véletlen, hogy a filozófusra elsősorban tanárként gondoltak. De a didaktika ösztönözte a logikai, a nyelvészeti és a tudáselméleti problémák kialakulását. Innen ered a filozófusok óriási érdeklődése a vita, az anyag bemutatásának kérdései iránt. A középkor filozófiája bizonyos mértékig konzervatív volt, aminek negatív (a filozófia lassú fejlődése) és pozitív (monolititási tendenciák, enciklopédizmus) következményei is voltak.

Tehát a középkori filozófiát az isteni elme által teremtett világ megértése jellemzi. Ez a világ az ember számára felfoghatatlan; A középkori filozófia kialakulásának kezdeti szakasza az apologetikához és a patrisztikához kötődik.

Az apologetika a korai kereszténység „filozófiája”. Az apologéták harcoltak a pogány vallás ellen, az eretnekek tévedései ellen (a görög „bocsánatkérés” szóból: védekezés). De ők voltak az első keresztény filozófusok is, akik az ókori filozófiát a kereszténységhez akarták igazítani. Az ókeresztény filozófia közvetlen elméleti forrásai a hellenizmus filozófiája (1.-2. század), különösen Alexandriai Filozófia, a sztoikusok filozófiája és a neoplatonisták voltak. Így a logosz, mint összekötő kapocs Isten és a világ között, Alexandriai Philóntól származik (ami hasonló volt Krisztus szerepének megértéséhez a keresztény tanításban, mint közvetítő Isten és az emberek között); a keresztény erkölcs szellemével egybecsengő értékrendszer kialakítását a sztoikusoktól kölcsönözték; a neoplatonisták között – az Egy tana.

Az apologéták között van Justin Martyr, Tatianus, Athenagoras és mások. Az apologéták a filozófia által megoldott főbb problémák közé sorolták a keresztény tanítás védelmét, a kereszténység dogmáinak alátámasztását, valamint a kereszténység felsőbbrendűségének bizonyítását a többi tudásfajtával szemben. Ugyanakkor nyilvánvaló a filozófiával kapcsolatos álláspontjuk következetlensége. Egyrészt felmagasztalták a Jelenések könyvét, és teljesen elvetették a filozófiát (ezt az álláspontot Quintus Tertullianus egyértelműen kifejezte: „Isten Fiát keresztre feszítették; nem szégyelljük ezt, bár szégyen; Isten Fia meghalt - mi teljesen hidd el, mert abszurd”), ellenben mégsem tudták nélkülözni (a békítő irányvonal Alexandriai Kelemen, Órigenész stb. műveiben tükröződött).

Már ebben az időszakban kialakultak a vallási és filozófiai gondolkodás alapelvei: a teocentrizmus, a szoteriologizmus (minden emberi élettevékenység a „lélek üdvösségére” irányul), az isteni kinyilatkoztatás (Isten felfoghatatlan és egyúttal kinyilatkoztatás is). az emberekhez a Szentírás prófétáin és apostolokon keresztül). Az összes későbbi középkori filozófia problémái is megfogalmazódnak. A léttanban képviselteti magát (elsősorban a kreacionizmus eszméjének kidolgozásában - a világ Isten által a „semmiből” való teremtésében); az antropológiában (abban a felfogásban, hogy az ember „Isten képmása és hasonlatossága”, de ugyanakkor bűnös lény); az ismeretelméletben (abban az elgondolásban, hogy a tudás révén elsajátítható az „Isten képmása és hasonlatossága”); a történelemfilozófiában (a gondviselés és eszkatologizmus elve révén - a világ Isten gondviselése szerint fejlődik, és a történelem célja az Isten országa felé való elmozdulás).

A 3. század végére - a 4. század elejére. A krisztológiai probléma különösen élessé vált az egyház számára - az isteni és az emberi hiposztázis összekapcsolásának problémája Jézus Krisztus személyében. Ebben a korszakban a keresztény egyház a Római Birodalom államvallása lett, ezért nemcsak a keresztény dogmák hivatalos megszilárdítására volt szükség, hanem e dogmák igazolására és a hívőknek való magyarázatára is. Felmerült a kérdés a keresztény tanítás rendszerezéséről, a hit ideológiájának megalkotásáról. Ezt a feladatot pedig a patrisztikus kor filozófusai oldották meg.

A patrisztikát a társadalomban betöltött szerepe szerint szisztematikusra és apologetikusra osztják; a származási hely szempontjából - görög (keleti) és latin (nyugati) nyelvre. A patrisztika tartalmilag a 2-7. századi keresztény egyház atyáinak tanításait foglalja magában. A görög patrisztika közé tartoznak olyan filozófusok, mint Nagy Bazil, Gergely Teológus, Nyssai Gergely, Aranyszájú János és számos más latin patrisztikus műve, például Nagy Leó pápa, Ambrose, Hilarius és más gondolkodók művei.

A patrisztikus korszak legkiemelkedőbb képviselője Aurelius Augustine (354-430), akinek „Isten városáról” és „A szabad akaratról” című művei voltak a legerősebb hatással a nyugat-európai középkori filozófiára. A keresztyén világnézetet rendszerezte, holisztikus és egyetlen igaz tanításként mutatta be, a platonizmus és a neoplatonizmus keresztyén doktrína számára elfogadható elveit felhasználva. Ágoston filozófiájában Isten problémája és a világhoz való viszonya a filozófiai reflexió fő problémájaként fogalmazódik meg, és alátámasztja az Istenről mint megszemélyesített Abszolútról alkotott elképzelést. Ágoston kidolgozta a folyamatos isteni teremtés fogalmát, és kidolgozta a példakép gondolatát, amely szerint a dolgok az isteni eszmék tökéletlen másai.

Az időt Isten teremtményeként és egyben minden konkrét dologban rejlő mozgás és változás mértékeként értelmezte. Érdekelték az érvelés és az etika problémái. Így Augustinus azzal érvelt, hogy a rossz nem áll szemben a jóval, hanem csak a jó hiánya, hogy a bűn a szabad akarat eredménye. A hitnek az értelemmel szembeni felsőbbrendűségének gondolatát a „Hiszek, hogy megértsem” című dolgozatában fejezte ki. Ágoston megalkotta a természetfeletti belátás doktrínáját, és előterjesztette a gondviselés gondolatát a történelemben - annak Isten országa felé való mozgását.

A középkori filozófia fejlődésének következő időszaka a skolasztika korszaka. A "skolasztika" kifejezés (a görög "iskola", "tudós" szóból) azt jelzi, hogy ez nem annyira eszmerendszer, mint inkább a középkori iskolákban tanított filozófia és teológia. A skolasztikát a kereszténység dogmáinak és azok bemutatásának és igazolásának racionalista módszertanával való ötvözése jellemezte (innen ered a formális logikai problémák iránti különös érdeklődés). A korai skolasztika (XI-XII. század) a feudalizmus és a pápai hatalom virágkorának összefüggésében alakult ki. Ágoston gondolatainak, mint a vallási filozófia példáinak óriási jelentősége jellemzi. Ha tehát a középkori korai skolasztikáról beszélünk, akkor a patrisztikához képest ennek az időszaknak a filozófiai gondolkodását lényegesen kisebb alkotói szabadság és eredetiség, valamint a formális kutatás iránti erős vonzalom jellemzi. Bár az ókori filozófiával való kapcsolat nem szakadt meg, a középkori filozófusok a patrisztikus korszak gondolkodóinak megjegyzéseiből merítettek róla információkat, nem pedig az ókori szövegek közvetlen tanulmányozásából. Ezt az időszakot egyértelműen tükrözi John Scotus Eriugena filozófiája, aki számára fontos volt bebizonyítani, hogy nincs ellentmondás a kinyilatkoztatás és az értelem között. A lényeg azonban nem az igazság ész általi megtalálása volt (hiszen az már a kinyilatkoztatásban megadatott), hanem ennek az igazságnak az ész segítségével történő bemutatása és bizonyítása. Véleménye szerint az értelemmel könnyebb behatolni a hitigazságokba, szisztematikus formát adni a vallási igazságnak, és kizárni maguknak az igazságoknak a kritikáját is. A szó megfelelő értelmében a skolasztikus módszer a következtetés formális logikai műveletéből áll. A logikaként értelmezett dialektika válik az első filozófiai tudományággá.

A középkori filozófusok úgy vélték, hogy a dialektika szükséges a hívő ember számára, mivel ez segít megerősíteni hitét. Ugyanakkor a hitnek meg kell előznie az értelmet.

A korai skolasztika időszakában először jelentek meg ellentétes álláspontok az univerzálék (általános fogalmak) vitájában - a realizmus és a nominalizmus. A realizmus azon az állításon alapul, hogy az általános létezik a dolgok előtt és kívül, i.e. az általános fogalmakat elsődleges, abszolút és érzéken kívüli létezés jellemzi (Anselm of Canterbury, Guillaume of Champeaux). A nominalizmus (John Roscelin) tagadta az általános fogalmak ontológiai létezését, és ezt a státuszt csak az egyes objektumoknak adta. És végül a konceptualizmus (Pierre Abelard) köztes pozíciót foglalt el.

A fejlődés ezen szakaszában a skolasztika gyakran ellenzéki mozgalomként lépett fel nemcsak az egyes eretnek tanokkal, hanem a tiszta hit bajnokainak (P. Damiani, B. Clairvaux) filozófiai elképzeléseivel is. Ez utóbbiakat különösen irritálták Isten létezésének bizonyítékai, i.e. létezésének racionális indoklása A 13. század az érett skolasztika időszaka. A skolasztika a középkori egyetemeken fejlődött ki, amelyek között a Párizsi Egyetem különleges helyet foglalt el. Az arisztotelianizmus hatalmas szerepet kezdett játszani, fokozatosan kiszorítva a platóni filozófiát. Ugyanakkor Arisztotelész filozófiai gondolatait kétféleképpen értelmezték: egyrészt az arisztotelianizmus panteista változata volt, amely egyetlen személytelen értelmiségi lélekről tanított minden lényben (Brabanti Siger). (A panteizmus olyan filozófiai doktrína, amely a lehető legközelebb hozza az „Isten” és a „természet” fogalmát, a természet spiritualizálásán és isteni tulajdonságokkal való felruházásán alapul). Másrészt létezik egy filozófiai és teológiai változat, amelyben Arisztotelész ontológiáját a személyes Istenről, a személyes halhatatlan lélekről és a teremtett kozmoszról szóló keresztény elképzeléseknek rendelték alá (Nagy Albert, Aquinói Tamás).

Aquinói Tamást (1225-1274) a skolasztikus filozófia központi alakjának tartják Nyugat-Európában. A fő feladat, amelyet filozófiai álláspontjainak meghatározásában megold, az arisztotelianizmus keresztény-katolikus szellemi értelmezése („Az uralkodók kormányzatáról”, „Summa Theologica”).

Ekkorra a tudományos ismeretek szerepe kellően megnőtt, fejlődését már nem lehetett figyelmen kívül hagyni.

A filozófiában a hit és tudás (vallás és tudomány; vallás és filozófia) kapcsolatának problémájának megoldására már különféle lehetőségeket dolgoztak ki - a teológia racionalizálása és tényleges alárendelése a filozófiának (P. Abelard, R. Bacon); a „két igazság” elmélete a maga két változatában: az egyik a Chartres-i iskola filozófusaitól származik, és arra a megállapításra bontakozott ki, hogy egyrészt a tudomány (filozófia), másrészt a vallás (teológia) tárgyai és módszerei , másrészt különbözőek, és ezért közöttük nincs ellentmondás; ennek a fogalomnak egy másik változata a kinyilatkoztatás igazságai és az értelem igazságai közötti ellentmondások mintáját állította fel.

Aquinói Tamás saját megoldást dolgozott ki a problémára: az igazság elérésének módszerét tekintve a tudomány és a vallás különbözik egymástól, de tárgyilag ez a különbség csak részleges. Véleménye szerint a tudománynak vannak olyan igazságai, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül a valláshoz, ugyanakkor nem minden vallási dogma szorul racionális indoklásra (szuper ésszerű, megértése meghaladja az ész erejét). De számos vallási tétel igazolásra szorul, mivel ez megerősíti az ember belé vetett hitét. Innen ered a hit és az értelem harmóniájának elve (a hit elsőbbségét azonban nem tagadják).

A skolasztikus logika jelentős sikereket ért el a 13. században (Lambert, Sherwood, Lull, Peter of Spain stb.). Az „új logika” megalkotása e tudomány elé tűzte az új igazságok bizonyításának feladatát, ami abban nyilvánult meg, hogy a gondolkodók a már ismert logikai elméletet a felfedezések logikájával egészítsék ki. Lull megpróbálta bevezetni a gondolkodás modellezését, ami megkövetelte tőle, hogy formalizálja a logikus cselekvéseket.

A késői skolasztikát (XIII-XIV. század) a filozófia kritikai szellemének erősödése jellemzi, amely a hagyományos középkori témákkal kapcsolatban nyilvánult meg. Ez a kritika a középkor legnagyobb tudományos filozófiai rendszerei ellen irányult. John Duns Scotus tehát filozófiai nézeteit szembeállította Aquinói Tamás nézeteivel, elsősorban az individualizmus, a voluntarizmus és a teljes rendszer elutasítása gondolataiban. W. Ockham és N. Orem megvédte az „igazság kettősségének” elméletét, szemben a hit és az értelem harmóniájának fogalmával. A skolasztikus filozófia hanyatlásához és hanyatlásához közeledett.

Fentebb főleg a nyugat-európai filozófiát tárgyaltuk. Ebben az időszakban a filozófia gyorsan fejlődött a közel-keleti országokban és a muszlim Spanyolországban. Az arab filozófia különösen kapocs lett a görög filozófia és az európai filozófia következő szakasza, a skolasztika között. Az arab filozófia átvette Platón és a neoplatonisták görög gondolatát, majd Arisztotelészt. A fő hangsúly a metafizikán és a formális logikán volt. Sőt, az arab filozófia fő célja ebben az időszakban az iszlám eszméinek alátámasztása volt. A kiemelkedő filozófusok közé tartozik al-Kindi, al-Farabi, Avicenna, Ibn Rushd (Averroes), al-Ghazali.

A késő skolasztikával véget ér a középkori filozófia, amely annak ellenére, hogy a filozófia „a teológia szolgálólányává” változott, mély nyomot hagyott a történeti és filozófiai gondolkodás fejlődésében, megőrizve az ókor által kifejlesztett intellektuális képességek folytonosságát, megteremtve egy meglehetősen rendszerezett. fogalmi és terminológiai apparátus, számos új filozófiai problémát és azok döntéseit bemutatva.

teocentrizmus szoteriologizmus Isten kinyilatkoztatása Platón

Irodalom

1. Filozófiatörténet: Nyugat - Kelet - Oroszország: 3 könyvben. - M., 1995-1998.
2. A filozófia története röviden - M., 1981.
3. Mayorov G.G. A középkori filozófia kialakulása. - M., 1979.
4. Russell B. A nyugati filozófia története: 2 kötetben - M., 1993.
5. Reale J., Antiseri D. Nyugati filozófia: az eredettől napjainkig: 4 kötetben - M., 1994-1997.
6. Szokolov V.V. Középkori filozófia. - M., 1979.
7. Filozófiatörténeti olvasó: 2 részben - M., 1994.
8. Chanyshev A.N. Ókori és középkori filozófia előadásai. - M., 1991.
9. Stekel A. A középkori filozófia története. - Szentpétervár, 1996.

Korrepetálás

>

Segítségre van szüksége egy téma tanulmányozásához?

Szakértőink tanácsot adnak vagy oktatói szolgáltatásokat nyújtanak az Önt érdeklő témákban.
Nyújtsa be jelentkezését a téma megjelölésével, hogy tájékozódjon a konzultáció lehetőségéről.